Az első ejtőernyős emlékmű története dióhéjban

Az első ejtőernyős emlékmű története dióhéjban

Pápa városát tekinthetjük a magyar ejtőernyőzés bölcsőjének, így Pápához kötődik az első ejtőernyős emlékmű felállítása is.

A magyar ejtőernyőzés máig legnagyobb és legszörnyűbb katasztrófája 1941. április 12-én következett be.
A délvidéki hadműveletek részeként, az ejtőernyős zászlóalj az első ejtőernyős harci bevetésére indult a Veszprém Jutaspusztai repülőtérről. Az ejtőernyős harccsoport vezérgépe a felszállás közben feltehetőleg műszaki hiba miatt lezuhant. A katasztrófa következtében a zászlóalj legendás hírű parancsnoka vitéz Bertalan Árpád őrnagy 15 fő ejtőernyős katonájával, Kelemen Károly repülő századossal, a repülőgép parancsnokával, Bene László repülő főhadnagy pilótával, és két fő repülő katonával hősi halált haltak.

A katasztrófa után egy évvel 1942. május 31-én Hősök vasárnapján két remekbe szabott emlékművet avatták fel a pápai repülőtéren a hangárok mellett, egyet az ejtőernyős katonáknak és egy másikat a repülő katonáknak emléket állítva. Az emlékművek a katonák kétkezi munkájával készültek, a felmerült költségeket is ők fedezték a zsoldjukból.Az ejtőernyős emlékművön elhelyezett fekete márványtáblára az 1941. április 12-ei áldozatokon kívül felvésték mindazon bajtársaik neveit is, akik a kiképzés közbeni ejtőernyős ugrások közben vesztették életüket.
Az elkészült emlékművek a háború végéig a pápai repülőtéren álltak, a háború után az emlékműveknek nyoma veszett. Sorsuk máig ismeretlen!

                              1942.                                    

 

A nyolcvanas évek végén az újjászerveződő pápai ejtőernyős közösségben felmerült, hogy az eltűnt ejtőernyős emlékmű helyett, egy újat kellene felállítani, az elhunyt bajtársaknak ezzel is méltóképpen emléket állítva számukra. Az elhatározást tett követte a zászlóalj még élő tagjai közül 87 fő, ahogy 1942-ben most is hozzájárultak a költségekhez. A pápai Jókai Kör, a pápai Húsgyár és Pápa Város Polgármesteri Hivatala is támogatta anyagilag az emlékmű újraállítását.

1992

Az elkészült új emlékmű, szinte teljesen megegyezett az 1942-ben felállítottal.
A Magyar királyi vitéz Bertalan Árpád 1. Honvéd Ejtőernyős Ezred és Szállítórepülő Század II. világháborús tetteinek és hősi halottainak emlékére 1992. szeptember 12-én került sor az emlékmű felavatására. Pápa város önkormányzata jelentős részt vállalt az előkészületekben, a tervek elkészítésében és kivitelezésében. Az emlékmű avatása nagyszabású ünnepséggel, katonai tiszteletadással, egyházi szertartással és ejtőernyős ugrásokkal történt.
A nem éppen veszélytelen ugrást az emlékmű elé az útkereszteződésbe, ahol az épületeken kívül még nagyfeszültségű távvezetékek is nehezítették a feladatot két kiváló tapasztalt ejtőernyős tiszt Janovics Ferenc őrnagy és Méhész Sándor főhadnagy hajtotta végre. Az emlékművet az önkormányzat által adományozott területen, a Huszár lakótelep melletti kis téren állították fel. A lakótelepen többségében nyugállományú katonák, honvédségi polgári alkalmazottak laknak, akik az első pillanattól magukénak érezték az elődök emlékének ápolását és vállalták az emlékmű környékének gondozását, karbantartását.

Az avatási ünnepségen a hazai ejtőernyős generációkon és az áldozatok hozzátartozóin kívül részt vettek Németországba, Kanadába, Ausztráliába és más országokba emigrált egykori honvéd ejtőernyősök, akik adományaikkal is hozzájárultak az emlékhely létrehozásához.

A képen az Amerikai Egyesült Államok katonai attaséjának – Szurgyi Árpád ezredes –
képviseletében, helyettese tiszteleg a hősök emléke előtt.
Az attasé édesapja, Szurgyi Mihály magyar királyi honvéd
ejtőernyős törzsőrmesterként szolgált egykor Pápán.

Az emlékmű hányatott sorsa sajnos tovább folytatódott. 2007 márciusában a pápai szervezet tagjai egyik napról a másikra döbbenten vették tudomásul, hogy a környéken épülő bevásárlóközpont miatt az ejtőernyős emlékművet is elbontották. Mivel a közelben lévő útkereszteződést körforgalommá alakították át és a kiszélesített nyomvonalnak útjában állt az ejtőernyős emlékmű. Melyet előzetes tájékoztatás nélkül távolítottak el addigi helyéről.

Az ejtőernyős emlékmű mellett Huszár János
volt pápai ejtőernyős honvéd
a HONVÉD EJTŐERNYŐSÖK PÁPÁN című könyv szerzője
2006. június

 

Itt állt egykor az emlékmű 2007. március

A megépült bevásárlóközpont 2007-ben

A félreértések tisztázása és a körforgalom építésének befejezése után, 2007. szeptember 15-én egy formájában teljesen megújult, a tervező szerint korszerűbb, szebb emlékművet (ízlés dolga) avattunk fel az elbontott emlékműtől néhány méterre. Az emlékmű környezete is térkő burkolatot kapott, így méltóbb környezetben lehet a megemlékezéseket megtartani.

A készülőben lévő új ejtőernyős emlékműnél
MEBSZ Pápai Tagszervezetének tagjai
2007. júniusában

 

Az elkészült új ejtőernyős emlékmű a felavatása előtt
MEBSZ Pápai Tagszervezetének tagjai
2007. szeptemberében

Az emlékmű újraavatása ismét szép ünnepség keretében valósult meg, akkor már csak néhány még élő egykori pápai ejtőernyős lehetett közöttünk. A rendezvény katonai tiszteletadás mellett történt a megemlékező beszédek a városi iskola diákjainak szép műsorával és a Pápai Huszár Egyesület részvételével zajlott le.

 

2007.09.15. avatás után az emlékműnél
baloldalon Dr. Boda József rendőr ddtbk. a MEBSZ elnöke jobboldalon a szerző

Az idő múlásával sajnos a MEBSZ Pápai Tagszervezetének tagjai a pápai ejtőernyős veteránok egymás után, mind csatlakoztak az égi Bertalan zászlóaljhoz. Szerencsére a pápai Honvéd Bajtársi Klub gondozásába vette az emlékművet, melyet 2017-ben örökbe is fogadtak. Folyamatosan figyelemmel kísérik az emlékmű állapotát, megtakarítják a márványtáblát, a feliratokat, a zászlórudat újrafestik, a zászlófelvonó csigát is megolajozzák.
Az emlékhely környezetét is rendben tartják, füvet nyírnak, gyomlálnak, a legapróbb részletre is mindig odafigyelnek, ha fentről rájuk tekint egy Jutason végzett honvéd ejtőernyős őrmester Ö se találhasson kifogást a munkájukban. Mindezt meggyőződésből az őseik emléke előtt tisztelegve teszik. Évente egy alkalommal megemlékezést szerveznek az emlékhelyen. Mindezek fő szervezője Horváth Ferenc nyugállományú (továbbiakban nyá.) honvéd százados, akivel még 2005-ben ismerkedtem meg pápán az ejtőernyős bajtársi összejöveteleken, együtt hallgattuk a veteránokat, segítettük hagyományőrző munkájukat. Az emlékmű karbantartásában mindig részt vesznek Farkasdi Lajos nyá. őrnagy a Bajtársi Klub elnöke, továbbá két egykori honvéd ejtőernyős gyermeke Alpár András nyá. alezredes és Szólás Mária mindkettőjük édesapja a pápai ejtőernyős zászlóaljban szolgát.

Az emlékmű ma is szilárdan állja az időjárás viszontagságait. Reményeink szerint mihamarabb visszatér az élet a normális mederbe, ha idén Hősök napján a COVID-19 járvány miatt nem tudunk méltó megemlékezés keretében emlékezni elődeinkre. Akkor is tudjuk, hogy néhány bajtársunk ott helyben megteszi ezt helyettünk. Csendben felvonják a nemzeti zászlót a zászlórúdra hadd lobogjon a selyem ismét az egykori ejtőernyős laktanya mellett, honvéd ejtőernyősökre emlékezve. Állnak a márványtábla előtt tisztelegve felnéznek az égre, miközben tudják, hogy a felhők felett az égi Bertalan Zászlóalj minden katonája rájuk szegezi tekintetét. Együtt nézik, ahogy a szél lobogtatja a zászlót, mely ugyanazt jelenti mindannyiunk számára, a zöldje a Haza drága földjét, a fehér a hűséget, a becsületet, a vörös a Haza védelmében kiontott Hősök vérét!

Kék Eget mindenkinek!

 

 

Az emlékmű adatai

Megnevezése:
M.Kir. v. Bertalan Árpád ejtőernyős ezred és Szállítórepülő század emlékműve

Helye:
8500 Pápa, Erkel Ferenc utca Celli úti kereszteződésben a körforgalomnál a Huszár lakótelep sarkán.
GPS: É: 47.32764’ K: 17.45559’

Tervezte: Gosztola István

Készítő: Jároka Attila

Felavatva: 2007. szeptember 15.

 

Megemlékezések ideje: Minden évben a tervezett program szerint

Megemlékezések szervezője:
Honvéd Bajtársi Klub pápa, Pápa Város Önkormányzata, Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége

Gáll Gábor
A MEBSZ Kegyeleti Bizottságának elnöke

2020.05.16.

Be the first to comment

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Your email address will not be published.


*