1974-ben Szolnokon megrendezett XII. ejtőernyős világbajnokság emlékeit bemutató sorozatunkat, ma egy visszaemlékezéssel folytatjuk. Sipos István barátunk küldte meg személyes emlékeit a világbajnokságról. Melyért köszönetünket fejezzük ki ezúton is.
Ejtőernyős világbajnokság – Szolnok 1974
A Nemzetközi Ejtőernyős Bizottság 1972-ben a magyar pályázat alapján döntött arról, hogy a XII. Célbaugró és stílus világbajnokság rendezési jogát Magyarország – Szolnok kapja.
Az eredeti elképzelés az volt, hogy a szandai sportreptéren kerül megrendezésre a verseny, de a Tisza – mint annyi más alkalommal is – „közbeszólt”. A magas vízállás miatt a helyszínt meg kellett változtatni és így a Kilián György Repülő Tiszti Főiskola lett a házigazda. Valószínűleg nem volt könnyű döntés, akkor még a hidegháború kellős közepén voltunk, és olyan ejtőernyős csapatokat is be kellett engedni, mint a NATO tagállam USA, Német Szövetségi Köztársaság (NSZK), Franciaország, Nagy Britannia, Olaszország versenyzőit, akikről – csakúgy mint a szocialista országoknál – köztudomású volt, hogy a zömük hivatásos katona.
A világbajnokság zökkenőmentes lebonyolításához számos segítőre volt szükség, ami a Magyar Néphadseregnél azt jelentette, hogy kijelölték a személyeket. A katonai főiskolák állományából kerültek kiválasztásra az un. csapatösszekötők. Mivel én szolnoki is voltam, és akkor már 49 ugrással rendelkeztem, a főiskolán német nyelvet tanultunk, így kézenfekvő volt a jelölésem. A sors/szerencse úgy hozta, hogy az akkor még Német Szövetségi Köztársaság (a köznyelveben Nyugat-Németország) csapata mellé osztottak be.
Az ünnepélyes megnyitó- és záró ünnepség (július 28. és augusztus 11.) is a Kiliánon volt, szép számú érdeklődő jelenlétében, bár a záró a szó szoros értelmében viharosra sikeredett.
Valamennyi versenyzőt a Tiszaligeti kempingben helyeztek el, és a nap a reggeli tájékoztatóval kezdődött (a versennyel kapcsolatos információk, időjárás stb.). Utána mentünk a reptérre, ahol minden csapatnak egy katonai sátor, és a felszerelés tárolására un. bodegás tehergépkocsi (Csepel D344) állt a rendelkezésére. A 32 nemzet sátrai a magyar ABC sorrendjében sorakoztak egymás mellett, és a sor végén volt néhány üres/tartalék sátor. Ehhez kapcsolódik egy olyan „élmény”, amit sose felejtek el. Már néhány napja zajlott a verseny, amikor az egyik reggeli kiérkezéskor hűlt helyét találtuk az NSZK táblának és zászlónak, csak az üres sátor állt a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) sátra mellett. Némi keresgélés után a sor végén, a tartaléksátraknál megtaláltam az NSZK zászlót és táblát. Természetesen visszakerült mindkettő a helyére majd kevésbé baráti hangulatú beszélgetésre került sor az NDK-s csapatvezetővel ti. ők távolították el az NSZK zászlóját és tábláját. A magyar szervezők nyomatékosan kifejtették a kelet-n1émet delegációvezetőnek, hogy a csapatok sorrendjét a magyar ABC határozza meg, azaz a Német Demokratikus Köztársaság után/mellett a Német Szövetségi köztársaság következik. Ettől mint házigazda nem tekintünk el, egyébként is, ha megnézzük a térképet a két ország egymás mellett fekszik. A verseny hátralévő részében is egy láthatatlan „berlini fal” volt a két csapat között mindenféle kommunikáció nélkül. Akkor még senki se gondolta,hogy a valós berlini fal 15 évvel később leomlik, amelynek létrejöttében Magyarországnak is jelentős szerepe volt.
Mint ahogy az akkoriban bevett szokás volt illett a külföldi vendégek programjába egy-egy kiemelkedő ipari vagy mezőgazdasági üzem látogatását is beilleszteni. Ez a mi esetünkben a magyar vegyipar egyik kiemelkedő üzeme, a Tiszai Vegyi kombinát volt. Annak rendje és módja szerint a jelentős eredmények szóbeli kifejtése után rövid gyárlátogatás következett, majd illett megmutatni milyen a magyaros vendéglátás. Ennek „eredménye” az lett, hogy néhányan nem egészen pontosan tudták felidézni hányszor emelték poharaikat a sportbarátságra.
A verseny végén az NSZK csapatától a német ejtőernyőzést bemutató, 1972-ben kiadott „Stadionjuk az ég” c. könyvet kaptam, amelyet valamennyi csapattag aláírt. Akkor nem gondoltam volna, hogy 38 évvel később a Dubai-ban rendezett 2012-es Mondialon újból találkozok egyikőjükkel, Helmut Schlecht-tel, aki a helyi versenyigazgató helyettese volt.
Sipos István
Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége
Budapesti Tagszervezetének elnöke
A világbajnokság végén az NSZK csapatától ajándékba kapott emlékkönyv:
A könyvben a személyes dedikáció:
A dedikáció fordítása:
Köszönettel a Német Szövetségi Köztársaság delegációjáról való
gondoskodásért a Szolnokon rendezett 12. Világbajnokságon.
Erich Lepkowski delegáció-vezető (és további aláírások)
Folytatása következik
Leave a Reply